Idézetek szerte a világon!♥

"Más dolog ismerni az utat, és járni rajta."

Idézetek a kitartásról!

"Ha már minden józan ésszel felépített elképzelés kudarcot vallott, akkor egy őrült terv is sikerrel járhat."

"Az egyik másodpercben még minden szép és jó, ám az óramutató arrébb kettyen, és a jövő már nem a lehetőségek és a csodák gyönyörű parkja, mint korábban, hanem kínzókamra, amelyben csak az örökre letűnt múlt néhány emléke adhat erőt a túléléshez."

"De nyáréjszakákon rőt fénnyel villan a nyugati ég alján egy csodálatos csillag. Isten szeme vigyázza onnan magyariak ivadékait, akik ezer év óta élnek kelet-nyugat kapujában. Ezer sebből vérző testtel, de kitartanak azon a földön, ahova népek és nemzetek ura vezérelte őket napkeleti puszták ködös végtelenségéből."

"És mégis - mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken."

"A nap végére többet viselünk el, mint azt reggel hittük volna."

"Győztél felettem, mert az végzetem,
hogy harcaimban bukjam szüntelen,
de új erővel felkeljek megint."

"Mindig azon aggódok, hogyan fogják az emberek fogadni a következő lépésem. Emellett tisztában vagyok azzal, hogy ha valamibe belekezdek, akkor nem hagyhatom abba félúton."

"A "végzetes" csak egy kihívás. Az "életveszélyes" miatt kelünk ki reggelente az ágyból. Nem könnyen ijesztenek meg minket, nem hátrálunk meg, nem táncolunk vissza, és semmiképp sem adjuk fel, legalábbis a munkában nem. Hogy végezhessük a munkánkat, hinnünk kell benne, hogy a kudarc nem lehetséges, hogy nem számít, milyen beteg a páciens, van számukra remény. De amikor a valóság befurakodik a remény világába és végül megadjuk magunkat az igazságnak, az csak azt jelenti, hogy elvesztettük aznap a csatát, nem a holnap háborúját. Itt van a feladással kapcsolatos dolog. Ha egyszer megteszed, ha tényleg beadod a derekad, el fogod felejteni, hogy miért is kezdtél el harcolni."

"A remény nem azonos az örömmel, melyet akkor érzünk, amikor jól mennek a dolgok, vagy a tettrekészséggel, amellyel belevágunk egy jónak ígérkező üzletbe. A remény semmiképpen nem azonos a derűlátással. Sokkal inkább munkálkodás egy ügy sikeréért. Nem abbéli hitünk, hogy valami jól fog sikerülni, hanem a bizonyosság, hogy valami értelmessel foglalkozunk, akár sikerrel járunk, akár nem. Ez a remény erőt ad, hogy éljünk, hogy kipróbáljunk új dolgokat, még reménytelennek tűnő körülmények között is."

"Ha félsz, mondj el egy imát, de menj tovább."

"Mindegy, mennyire érzed magad zavarban vagy hogy kik nevetnek ki. Ha feladod, sosem leszel képes előrébb lépni."

"Célba ér a végén, aki küzd és tűr."

"Csak aki feladja, az veszít!"

"Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe!"

"Jó volna végre
lenni vagy nem lenni: már
sok a kevésből."

"Álld helyed bátran, ha szorít a sors, és
légy szilárd; viszont, okosan, magad vond
össze, hogyha kedvez a szél, túlontúl
büszke vitorlád."

"Nem szegény az, akiben ébren él a hit, még ha ideig-óráig alulmaradt is."

"Úgy tűnik, a sors azokat segíti, akik teljes elszántsággal ki tudnak tartani valami mellett."

"A gyönge nem harcol. Aki erősebb, harcol talán egy óra hosszat. A még erősebb hosszú évekig küzd. De egész életén át küzd a legerősebb. A legerősebb nélkülözhetetlen."

"Természetesen mindig lesz jövő tanév, de az még messze van. Tarts ki még egy kicsit, és ez az iskolaév nem lesz több, mint egy kellemetlen emlék."

"Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Elvesztették a reagálás képességét. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked."

"Úgy érzem, hogy ha megállnék, az élet elveszítené az értelmét."

"Áldott, aki előre néz.
Szellő szemedbe fütyörész,
Forró a föld, piros a menny:
Előre menj!"

"Nem hiszem, hogy megbotlottam és elestem. Inkább úgy gondolom, hogy megint ki kell állnom egy próbát, ami megtanít a következő lépésre."

"Ami pedig az előtte álló rémségeket illeti - mert nem ringatta magát abba a tévhitbe, hogy mindegyiket maga mögött hagyta - bátran szembe kell velük szállnia, és nem szabad hagynia, hogy a félelem kiszívja az erejét."

"Csak az győz, aki tudja, miért harcol és szilárdan hisz is az ügyben."

"Néha jobban fáj valami, mintha egyszerűen feladnánk, de ha így tennénk, soha nem érezhetnénk meg az élet tényleges ízét."

"Minden tűz kialszik egyszer, de az ember megmarad, hogy újra és újra tüzet rakjon, és meglássa benne a saját örömét vagy bánatát."

"Ha már egyszer nekifogtál szántani, szánts az utolsó barázdáig."

"Aztán meglátott a moha között egy hangyát. Kicsike kis sárga hangya volt, és hatalmas nagy fenyőtűt cipelt. Elakadt vele, kínlódott. "Vajon hova viszi? Milyen nagy akarat van benne! Mennyi sok akarat van a világon, lent és fönt és mindenütt. Sokféle nyüzsgő összevissza akarat, ami mind előbbre visz valamit... de mért és hova, ki tudja azt?...""

"z én hitem szerint az ember vagy teljes odaadással műveljen valamit, vagy sehogy. Félmunkával sosem lehet eljutni sehova."

"Fel kell arra készülnünk, hogy át kell majd kelnünk bizonyos akadályokon, mielőtt az álmaink megvalósulnának."

"A túlélés kulcsa az volt, hogy átvészelje a pánik különböző fázisait, és összegyűjtse az erejét akkorra, amikor a félelem újból a hatalmába keríti."

"A siker titka a szándék állhatatossága."

"Nincs jobb, mint túl nagy fába vágni a fejszét, aztán mégis felaprítani a fát."

"A kemény munka, az elhivatottság, és a hit túljuttat bármin, és segít valóra váltani mindent."

"Az utat mindig magadnak kell kitaposnod."

"Az út, ami boldoggá tesz, nem a végcél."

"A harcos nem attól harcos, hogy feladja, amit szeret, hanem hogy szereti, amit csinál. Egy jó harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen... A jó harcos nagyon is sebezhető... Ez teszi igazán bátorrá! A harcos cselekszik, csak a bolond sír! Nincs olyan, hogy kezdet és vég, csak a tett van."

"Nem az előtted álló út az, ami megvisel, hanem a homokszemek a cipődben."

"Olyan vagyok, mint az égbolt, és semmi nem érinthet meg. Az ég olyan nyitott és roppant hatalmas, és mindig változatlan marad - bármi történik vele, örökre az ég lesz. Vihar szaggathatja, repülő hasíthatja át, de akkor is ég marad."

"Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!"

"Nincs olyan hosszú út a földön, amit meg ne tenne az ember, ha igazán akarja."

"Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik."

"Aki ápolja baráti kapcsolatait, azt soha nem tépázzák meg a lét viharai: van elég ereje, hogy túllépjen a nehézségeken, és folytassa útját."

"Az ember sok mindenről lemondhat. De arról, hogy legalább egy területen fontosnak higgye magát, arról nem. Az a halál."

"Magányos csónak a tengeren.
Túl fog élni ezer vihart,
Mert egyre hívja a végtelen.
De messze még a túlsó part."

"Aki elfut, örökké menekülhet."

"Kívánok neked mindent, ami csak jó - kiváltképp az újrakezdés képességét. Tanulj a szomorúságból és a hibákból! Aztán indulj tovább! És mindenekelőtt kívánok neked bátorságot! Ez a bölcsője minden másnak!"

"Ne add át magad a fáradtságnak! Az erőd meg fog felelni a vágyaid mértékének."

"Valóban erőssé válni azt jelenti, hogy soha, semmilyen körülmények között nem adod fel."

"Néha semmi sincs rendjén, úgy hiszem - mondta. - Cudar világ. Néha egyszerűen csak azt teszi az ember, amit tehet, és igyekszik kibírni."

"A te mai napod, amikor fel szeretnéd adni, másvalakinek a holnapot jelenti, s vele együtt a kitartást."

"Csupán az tekinthető szerencsétlennek, akit végképp elhagyott a remény."

"Az akarat az acélnál is erősebb."

"Döbbenetes, mire képes az ember, ha megvan benne az akarat."

"Minden lehetséges. Csak ami lehetetlen, az tovább tart."

"Azok az emberek, akik már nem harcolnak, olyanok, mint a vonat holtvágányon."

"Az út hosszú és veszélyes, és még ha minden erődet megfeszítve a végére jutsz is, nincs rá semmi garancia, hogy visszafelé is meg tudod tenni. De ezt az utat végig kell járnod - ha nem akarsz meghibbanni és úgy pusztulni el."

"Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan!"

"A tízéves gyermek Portland szikláján szembeszállt mindennel. A szélviharral, mely elragadta a hajót, a mélységgel, mely megfosztotta a meneküléstől, a tátongó űrrel, mely hátrálni késztette, a földdel, mely megtagadta tőle hajlékát, az éggel, mely elrejtette előle csillagait, a könyörtelen magánnyal, a bús sötéttel, a tengerrel, a mennyel, a végtelenség minden erőszakosságával s minden titokzatosságával."

"Ha jó hírneved a múltban valamilyen okból kifolyólag csorbát szenvedett, ne ess kétségbe! A jó hírnév visszaszerezhető. Mint ahogyan az öreg puska csöve is újra meg újra kifényesíthető."

"Sose bízz a vízfenékben,
tarts ki a magaslaton!"

"Volt időszak, amikor állandóan olyan történeteket hallgattam, amelyek az elszántságról szólnak. Volt, amikor csak azért éltem, mert élnem kellett. De most azért élek, mert HARCOS vagyok, és azt akarom, hogy egy napon ott lehessek az Ő társaságában, akiért annyit harcoltam."

"Tartsd hát magad, szerepedből ne ess ki!"

"Kiderült, hogy a dolog távolról sem olyan szörnyű, mint előzőleg gondolta. Azzal az érzéssel jött ki belőle, hogy "megméretett, és nem találtatott könnyűnek". (...) De hát semmi sem volt olyan szörnyű a dologban, mint előzőleg gondolta. Ez a pesszimizmus egyik előnye: soha semmi nem olyan rossz, mint amilyennek gondolja az ember."

"Ne a sebeidet nyalogasd! A sebek csak azt jelentik, hogy harcba szálltál."

"Nem szükséges reménykedni ahhoz, hogy belekezdjünk valamibe, sem sikerrel járni, hogy kitartsunk."

"A győztesek soha nem adják fel. Akik feladják, sohasem győznek."

"Minden vágy teljesül, ha szívvel-lélekkel hiszünk benne."

"Bármi, ami lényedben nem tetszik (agresszió, gyávaság, lustaság, félelem stb.) s meg akarod változtatni, csakis így lehetséges: sok munkával. Aszkézissel. Rendszeres gyakorlattal. (...) Ahhoz, hogy mindezt megvalósítsd, vagy más szóval, a tiéd legyen, hogy te legyél az - sok munka szükséges. (...) Csak az lesz a miénk, amiért áldozatot hozunk."

"Az a nagyszerű az emberben, hogy soha nem veszíti el a bátorságát és a kedvét; újra és újra kezdi, mert tudja, hogy fontos és érdemes újrakezdenie."

"Ádassék tisztelet a fáknak,
akik derékig lángban állnak,
szótlan Jeanne d`Arc-jai a nyárnak."

"Nyomás alatt készül a gyémánt."

"Ha tüdőd és veséd kiszakad,
akkor se add be gyáván derekad!"

"A végsőkig kitartani! Mint a végvári vitézek."

"A siker az állhatatosság, a kitartás és az elszántság függvénye."

"Feladván a ragaszkodást tetteid gyümölcséhez, mindig mint kötelességet végezd összes tevékenységed! A lehető legjobb, amit tehetsz, az kötelességed végrehajtása az emberek tanítása végett."

"A viszontagság az a gyémántpor, amivel a mennyország az ékszereit csiszolja."

"Fiam, az embernek önmaga az egyetlen ellenfele. Az egyetlen igazi ellenfél a lelkedben lakozik. Az ember ereje, Vic, nem az izmaiban rejlik, hanem a szívében. Biztos, hogy mindenkivel vele születik valamennyi bátorság. Erre szükség van a túléléshez. De a szív, ami benned dobog, csak akkor erősödik, ha folyton edzed. Életveszélyen kívül nem számít igazán, ha kudarcot vallasz. A jellem igazi próbája az, hogyan reagál az ember a kudarcra. A kudarc hasznos dolog lehet, de csak akkor, ha utána sokkal szívósabban, sokkal elszántabban próbálkozol újra. Egészen addig, amíg nem sikerül."

"A szerelem azt jelenti...hogy képes vagy várni."



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 3
Heti: 42
Havi: 235
Össz.: 370 224

Látogatottság növelés
Oldal: Kitartás!
Idézetek szerte a világon!♥ - © 2008 - 2024 - idezetmix.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »